Alfonso Bialetti

Az 1888-ban született olasz mérnök a francia alumíniumiparban kezdte szakmai pályafutását, majd 1919-ben megalapította saját vállalkozását a piemonti Crusinallo városában. A kezdetben általános fémmegmunkálással és gépgyártással foglalkozó üzem később a háztartási kávéfőzők gyártásával ért el világhírt.

Bialetti 1933-ban fejezte be a Moka Express tervezését. A cégtörténet szerint a kis kávéfőzőhöz az ötletet a korabeli háziasszonyok által használt "mosógépek" adták. A szennyes ruhát olyan hengerekben főzték ki, melyeken belül egy központi cső futott. Az alulról melegített forró, szappanos víz a vezetékben felfutott, elárasztotta a ruhákat, majd átszivárogva azokon, körkörösen távozott.

Ennek alapján a mokkafőző (olaszul: la Moka, la macchinetta, la caffettiera) működtetése:

1.) az alsó részbe vizet öntünk, 

2.) az alul csőben végződő kávés szűrőt fölé helyezzük, 

3.) a tömítőgyűrűvel szigetelt felső részt erősen rátekerjük

4.) tűzhelyre rakjuk.

A zárt, alsó víztérben a vízgőz összegyűlik, a nyomás növekszik. A víz (a növekedő nyomás miatt) nem kezd forrni, hanem tovább melegszik, a magas nyomás bepréseli a forró vizet a csőbe, keresztül a kávén és a szűrön, egészen a felső tartályba.



Moka Express – A kotyogó

A belső, technológiai tervezés mellett Bialetti a külsőre is nagy gondot fordított: a Moka Express szimmetrikus, nyolc oldalú (octogon), letisztult, art deco megjelenése kategóriát és stílust teremtett. Kiszorította az olasz piacról a kezdetleges, forrázással működő, 19. században kifejlesztett Napoletana és Milanese kávéfőzőket. Működése és megjelenése majd 80 éve meghatározó az igazi és "utángyártott", másolt kotyogók számára.

A Moka Express, Olaszország vezető kávéfőző gyártói közé emelte a céget. 1946-ban az alapító fia, Renato vette át a cég vezetését, aki rendkívül sikeres marketing stratégiával hirdette és terjesztette el a mokkafőzőt a világháború után. Milánó, Észak-Itália majd az egész ország megismerte a kotyogót. Ekkor született meg logójuk, kabalafigurájuk: a bajszos kis ember (l’omino con i baffi). Az 1953-ban Paul Campani által megrajzolt mókás figura jobb kezét, kinyújtott mutatóujjal felemeli, mintha éppen egy kávét rendelne.

A kotyogó megjelenése kettős hatással volt a kávékultúrára. Az alumíniumból készülő, bakelitnyelű, olcsó és "elpusztíthatatlan" kávéfőzők, az otthonokba vitték a gyors kávét, az espressót (ahogy arra a logó is utal). Ugyanakkor a profi kávégép-gyártók és kávébárosok ezáltal jelentős konkurenciával kerültek szembe. Részben ennek a versenyhelyzetnek köszönhető, és talán nem véletlen hogy pont 1946-ban kezdte meg Achilles Gaggia a rugós csapteleppel ellátott vendéglátóipari kávégépek gyártását. Ezzel indul el hódító útjára a kávézókban, vendéglátóhelyeken a jellegzetes espresso-krémkávé, a gőznyomásos technológia pedig csak az otthonokban terjed tovább.

A ma is az eredeti design szerint gyártott kotyogóból több mint 330 millió darabot adtak el világszerte, amivel Guiness csúcstartók. A kávéfőző eredeti terveit a Londoni Design Múzeumban is kiállították.

 

 

1. A tisztított és lágyított víz megalapozza a kávéminőséget. Ha törekszünk a tökéletességre, melegítsük elő vízforralóban a vizet. Így a kotyogóba töltött forró víz a mokkafőző melegítésekor gyakorlatilag másodpercek alatt eléri az üzemi hőfokot és a kávéőrleménynek kevesebb ideje lesz kiszáradni. Ha előmelegített vizet használunk, legyünk óvatosak a kávéfőző összeszerelésekor.

2. A friss őrlés természetesen itt is javasolt. Az alacsony nyomás és magas hőfok miatt érdemes közepesen finom (az eszpresszóhoz képest durvább) szemcseméretet használni.

3. Segít, ha kisebb (maximum 4 személyes) kávéfőzőt használunk. Kisebb adagszámnál ugyanis kisebb vízmennyiség halad át egységnyi őrleményen - tehát rövidebb ideig, kevesebb forró víz érintkezik egy-egy adag kávéval. Nagy adagszám esetében sok káros anyag és csersav kerülhet a csészébe.

4. Mivel az őrleménnyel nem csak a forró víz, de vízgőz is érintkezik, ez a cseranyagok erőteljesebb kioldódását eredményezi. Ugyanakkor az alkalmazott 100°C fölötti hőmérsékleten az aromaanyagok kioldódása kisebb, ill. azok egyből elbomlanak. Az eredmény a kissé fanyar, de erőteljes mokka, magyarán mondva a feketekávé. A minél magasabb aroma- és minél alacsonyabb csersavtartalom érdekében a mokkafőzőt szedjük le a tűzről, amikor a kávé 60-70% már "lejött". Ha így teszünk, valóban kotyogva fog a kávé lefőni, nem a vízgőztől sivítva.