
Iskolánk a falu közepén áll, nagy zöld udvarral övezve. Gesztenyefája az iskola jelképe. Árnyékában elférnek a gyereksereg, a tanítók és a családok is. Iskolánk négy osztályos, többnyire 15- 20 diákkal. Három tanító és a tagiskola- vezető szervezi hétköznapjait, a szülők tevékeny segítségére támaszkodva. Ez a rendszer számos előnnyel jár. A kis létszám lehetővé teszi a közvetlen kapcsolatot gyerekek, tanítók és szülők között. A gyerekek együtt élik hétköznapjaikat. A nevelők tekintetbe vehetik a gyermek állapotát- ezt szolgálják a reggeli „napnyitó” beszélgetések is. Látják a személyes fejlődési tempóját, esetleges nehézségeit vagy adottságait. Egy gyereknek több idő és figyelem jut, mint egy magasabb osztálylétszám mellett. Ugyanakkor megkapnak mindent, amit egy nagy létszámú intézmény nyújthat- ezt az únyi iskola programja, felszereltsége és a tanulók versenyeken való részvétele is tükrözi. Fontosnak tartjuk a közösség építését, a pedagógus- szülő együttműködést. A közös kirándulások, teadélutánok, meghívott szakemberek előadásai is ezt szolgálják. Az összevont oktatás során a gyerekek nem csak a tananyagot sajátíthatják el, hanem megtanulhatnak egymásra figyelni, egymástól tanulni. A problémamegoldó tanulás módszerének elsajátítása, a lakóhelyük gyerekközösségébe való beilleszkedés folyamata, amely a demokratikus alapszabályok gyakorlását is jelenti gyerekszinten, majdani felnőtt létük megalapozását biztosíthatja. Erre törekszenek tanítók és szülők egyaránt.
Rendezés: |